2018. már 30.

Aktmodellként beszélgettünk 2.

írta: Angyal Vica
Aktmodellként beszélgettünk 2.

Nóra ma egy kicsit később jött, mint szokott. (Az első részt itt találod.) Lassan vetkőzött, én pedig kikészítettem addig a festékeimet, ecseteket, és a vásznamat, amelyen már felismerhető volt Nóra. Nem lett volna muszáj mindig eljönnie, elég lett volna lefényképeznem ahhoz, hogy lefesthessem, de így két legyet ütöttem egy csapásra, miközben egy igazán szép modellel dolgozhattam, közben jobban megismerhettem. Az inkognitóját megőrizve beleegyezett, hogy közzé tegyem, amit elmesél. Pózba állítottam, és feltettem neki a szokásos kérdést, hogy telt a napja. Miközben hallgattam, született a kép is róla, ha úgy tetszik kívül, és belül is.

37566426_ml.jpg

- A mai első vendégemet kerek egy éve láttam utoljára. Mindig az évnek ezen szakában szokott a zenész társaival erre jönni kikapcsolódni, ők hárman aztán rendszerint elhívnak a szállodába egy nap egymás utáni időpontokban. Ez így volt most is, úgyhogy reggel nyolckor már ott voltam az első szobájában. Ő azt szerette volna, ha nem a szokásos Hatvan percig, hanem két-három órát maradok, úgyhogy már előre sóhajtottam ,hogy ez kemény menet lesz. Nagyon gyöngéden szeretkezett velem, ezzel nem volt baj, de borzasztóan elhúzta, és miután én ezt nem élvezem, csak eltűröm, ez nagyon fárasztó volt a számomra. Rendszerint nem szokták sokáig bírni, így az idő felé beszélgetéssel, simogatással telik általában, itt viszont kőkeményen bírta végig, már majdnem begörcsölt mindenem. Azután a zenész társa pont az ellenkezője volt, vagyis alig volt valami merevedése, de ami a kellemetlen volt, ennek ellenére erőltette a dolgot. Vagyis egyáltalán nem látszott észrevenni, hogy ez nem megy neki, és ráadásul a szájában sötét, ápolatlan, a dohányzástól megsárgult fogai voltak a kissé szagos szájában, és azzal akart csókolózni. Amikor sikerült valamennyit produkáltatnom vele, már nem volt gond, elbeszélgettünk a barátnőjéről, rendszerint ilyenkor veszem elő azt a tudásom, amit részben könyvekből, részint itt az előadások közben tanultam meg Zsuzsától, Gábortól, és Pétertől.

- Tényleg? Használod ezeket a dolgokat, amelyek ott hangoznak el?

- Ó, igen, nem is tudod milyen sok ember van, akinek jól jönnek az életvezetési tanácsok. Nagyon sok férfi nem tud sok mindent a nőkről, és hogy mit hogyan kellene csinálni.

- Ez jó, akkor azon kívül, hogy te épülsz ezekből, még az embereknek is át tudod adni. Nagyszerű! A harmadik vendéged milyen volt?

- A harmadik egy gátlásos pali volt, akit az első kettő vett rá az egészre, állítólag nős volt, és nem volt még a feleségén kívül nője. Hát ami azt illeti, én sem voltam neki, ugyanis az előző évben sem mentem vele semmire. Zavartan ácsorgott az egy szál szemüvegében, amikor leimádkoztam róla a nadrágot. Egy darabig erőltettem a dolgot, ha már kifizették, azután láttam ,hogy hiába, hagytam, hogy felöltözzön, és szépen elkezdtem vele beszélgetni. Kiderült, hogy egész jókat lehet vele. Jól eldumáltunk, amikor már vissza került rá a ruha, vissza nyerte ember formáját. Úgy értem, amikor meztelen volt, egészen kicsire össze húzta magát, és mintha a nyelvét is levágták volna, rendesen beszélni sem tudott, olyan gátlásos volt. 

- Lehet, hogy nem is a nőket szereti...

- Rátapintottál a lényegre, a beszélgetésünkből ez egyértelművé vált.  Na már most, ezt én sejtettem a legelső pillanattól. Van egy meleg barátom, és tudom, milyenek a melegek.

- Ez érdekes téma, Örülök, hogy végre olyannal beszélgethetek, akinek van róla némi tapasztalata.

- Erről velem is lehet beszélgetni, de a barátomtól még inkább meg lehet tudni erről a témáról sok mindent.

- Gondolod, hogy eljönne?

- Miért ne. Ha ugyanúgy inkognitóban marad, ahogy én is.

- Akkor legközelebb feltétlenül hozd el légy szíves!  Engem ez mindig érdekelt. Nóra, szerinted ez hogy van? Adott egy meleg férfi. Esetleg biszexuális. Aki mondjuk biszexuális, lehet szerelmes egy nőbe is ugye?

- Igen, persze, biztosan.

- Esetleg még évtizedekig kötődik is hozzá.  Gyerekek is lesznek. Azután egyszer csak eljön az a pont, amikor titokban megkeresi a társkereső oldalt, ahol meleg férfiak keresnek társat.

- Igen, ezek a meleg  vagy biszexuális férfiak egy darabig elfojtják a vágyaikat, hogy megfeleljenek egy társadalmi elvárásnak.  De az előbb utóbb kitör, és a szépen felépített kártyavár összedől. Ez a férfi, a mai napi harmadik vendégem azt mesélte, hogy a felesége szép, szőke nő. Véletlenül bukkant rá a férje levelezésére egy másik férfival. Pikáns, és félreérthetetlen részletességgel írták le egymásnak a vágyaikat. Elolvasta a felesége, hogy mi mindent szeretne kipróbálni a sokgyerekes, boldog házasságban élő férfivel. Az ő szövetségese, az ő okos, drága jó, figyelmes, kedves férje, akivel már tizenöt éve házasságban éltek, és gyerekük is volt. A felesége teljesen összeomlott, és megkérdezte, mit jelentsen ez, akkor ő most homokos? A férfi tagadta, hogy ő homokos lenne. Azt mondta a feleségének, hogy minden hetero pasi gondol rá néha, hogy milyen lenne, ha egy férfival lenne.

- Személy szerint te mit gondolsz erről?

- Miután eljöttem onnan, felhívtam Marcit, a meleg barátomat, mégis mit gondoljak erről. Neki az a véleménye, hogy ebben a kapcsolatban nagy hazugságok, és elhallgatások voltak. Nem szabad, hogy egy házasság erre épüljön fel. Sokkal jobb lett volna, ha a pasi őszintén elmondta volna a feleségének, mit érez. A nő eldönthette volna, így is kell-e neki ez a kapcsolat.

- Na igen ,de nagy valószínűséggel a nőnek így nem kellett volna. Ha a társadalom nem így állna hozzá, talán ez is másképpen alakult volna. De a belénk sulykolt paradigmák erősen meghatározzák az érték ítéletünket. Egy másmilyen, érettebb, szabadabb társadalomban nem kényszerülnének rá azok az emberek, akik nem tartoznak a nagy átlaghoz, egy teljesen hazug világot felépíteni maguk körül, bele kényszerítve, magukkal húzva egy másik embert is a hazugságba.

 - Szerintem a nők megérzik, mivel nagyon finom receptoraik vannak, ha a férjük amit csinál velük az ágyban, hogy nem hiteles, nem igazi. A nők sokkal jobban intuitívak, mint a férfiak. Ha ilyen esetben hallgat, annak oka van. Mind a két fél valami oknál fogva folyamatosan ködösít. A férfi sem akar tudomást venni róla, és a nő sem akar tudomást venni arról, amit legbelül érez. A férfi hazugságának a saját szorongása az oka. Retteg, mert igazából  kötődik a feleségéhez. Kötik a társadalom által előírt konvenciók, és a kép, ami róla kialakult másban, és saját magában magáról. Általában ha az emberek szembesülni kényszerülnek saját magukkal, az olyan, mintha egy álarc szép lassan megkövülne egy arcon, és azt le kellene nyúzni.

- Mi történt aztán ezzel a férfival? Elmesélte?

- Igen. Meglepően őszintén elmondott mindent. Az emberek sokszor azért nyílnak meg nekem szívesen, mert én egy kívül álló idegen vagyok. Mint a pap a gyóntatószékben. A továbbiakban az történt, hogy a felesége regisztrált férfiként ezeken a társkereső oldalakon. Rájött, hogy itt  a férfiak többsége megdöbbentő módon  biszexuálisként, vagy heteróként regisztrálta magát, és nagyon konkrétan írják le, hogy mit akarnak. Általában a zömük családos ember, és lehetőleg minél előbb alkalmi partnert, köztük biszexuális férfiakt keresnek. Vannak köztük, aki konkrétan olyan partnert keresnek, akivel kifelé „haveri kapcsolatot” lehet mutatni, és akkor nem olyan gyanús, ha együtt járnak el. Mindegy, szóval a történet vége az volt, hogy most a feleségével nem tudják mitévők legyenek, éppen szünetet tartottak.

-  Mi is tarthatnánk egy kis szünetet, kérsz egy teát, vagy egy kávét? Közben felhívhatnád azt a meleg barátodat,-Marcit?-hogy van -e kedve felugrani egy kicsit beszélgetni velünk.

 Folytatom..

 

 

Szólj hozzá

homoszexualitás modell szerelem művészet vágy akt