Kell egy nap. Egy pillanat. Egy hirtelen elszánás. A kávéház félhomályában újra itt vannak velem ők négyen. Egy előadás sorozaton ők az előadók, Zsuzsa, aki párkapcsolati tanácsadó, Nóra, aki prostituált, Gábor, egy sikeres párkapcsolattal foglalkozó könyv írója, és Péter, a pszihológus. Én most riporteri ,írói minőségben vagyok itt, egyébként festőművész vagyok. Mi öten nagyon másfajta egzisztenciával, nagyon különböző életet élünk. Egyvalami közös van bennünk. Át akarunk adni valamit az embereknek. Valamit, amiből fejlődni tudnak. Az is, aki kapja ,és az is, aki adja. Csak antenna kell hozzá. Kérem élesítsék be őket!

- Mit nézel rajtunk? - kérdezte tőlem  Nóra, miközben lenyalta a habot a kanaláról. Úgy figyelsz minket, mint ahogy a  tudós a különleges bogarakat tanulmányozza.

- Figyelem a testtartásotokat, mivel a mai nap megkértem Pétert, hogy beszéljen a nonverbális kommunikációról.

Nóra. - Az meg mi a csuda?

Zsuzsa: - Amikor nem szavakkal fejezel ki valamit, hanem a testtartásoddal, a gesztusaiddal, az öltözködéseddel például.

Nóra: - Miért fontos erről beszélni?

Péter: - Mindennapi kommunikációnk 60-80%-ban gesztusok révén, testbeszéddel történik. Testbeszédünk segítségével jelezzük, ha valaki tetszik nekünk, (itt alig észrevehetően a nő felé biccentett, és küldött neki egy félmosolyt ) és azt is, hogy a másik számára megközelíthetők vagyunk. A boldog szerelmesek tudják, hogy a gesztusok és az arckifejezés fontosabb a szavaknál. A párkapcsolatban élők többsége fáradságosan törekszik tartós, kiegyensúlyozott kapcsolatra, de sokszor kudarcot vall. Ennek oka többnyire abban keresendő, hogy a férfiak és a nők mára elfelejtették a testbeszéd gesztusait és jeleit, amelyek őseinknek még a vérükben voltak. Pedig a testbeszédet meg lehet tanulni!

Nóra. - És hogyan?

Péter: Neked nem hiszem,hogy különösebben gondjaid lennének ezzel. De sokaknak igen. Feltűnt már valaha is, hogy miért érintik meg annyiszor az asztal alatt, vagy egy fürdőhelyen egymást? Ez a lábbal flörtölés gyakori az embereknél, és két oka van. Az egyik, hogy úgy érezzük, hogy azon testrészeink, amelyek eltakarva vannak például az asztal, vagy a víz által, azokról megfelejtkezhetünk. Sokszor látni olyan párokat az uszodában, akik úgy viselkednek, mintha rajtuk kívül nem lenne ott senki. A másik ok pedig az, hogy a lábunkban nagyon sok szenzoros receptor van, amelyeknek az agyban lévő idegvégződése  majdnem ugyanoda fut, ahova a nemi szervekből érkező ingerek futnak be. Tehát szexuálisan izgató dolognak érzik az emberek a lábaik érintését.

- És ha pont ellenkezőleg, mondjuk éppen taszít a másik ember?

- Ilyenkor azonnal elhúzzuk a lábunkat, nehogy véletlenül is hozzáérjen az illető lába. Gyakran nem veszik észre a párok, hogy egyik jele az elhidegült párkapcsolatnak, hogy a lábaik érintkezése fokozatosan elmarad. Mutatok képeket.-azzal  Péter kivett egyet a kezében levő képek közül. Ezen a képen egy férfi és egy nő volt, akik egymással szemben ültek. A férfi úgy helyezte el a jobb lábát, hogy a térde akadályként a nő és közte tornyosuljon.

- És milyen, amikor ellenkezőleg, szimpatikus neki a nő?

-  Nézzetek most saját magatokra! -Nézzétek ,hogy helyezi a lábát Gábor ,hogy ne legyen a térde útba, hogy ezzel elhárítsa az összes lehetséges akadályt. Tehát Zsuzsa szimpatikus neki...(nevettek) - Ha két ember egymással szemben helyet foglal ,a hozzáértő máris le tudja vonni a következtetést. Ha jóban vannak egymással, a keresztbe tett lábú ember felső lába mindig a másik ember felé mutat, ahogy most Gáboré Zsuzsa felé.

 -És ha nem tetszik neki a téma, amiről beszélnek?

- Akkor az illető azonnal pózt vált, és úgy helyezkedik a lábával, hogy amelyik lába felül van, akadályként álljon kettejük közé. Ezek blokkoló viselkedésformák. Ezek a limbikus rendszerünk védő mechanizmusai, és rendszerint nem tudatosak...Ha a két ember keresztbe tett lába jól idomul egymáshoz, akkor harmonikus a kapcsolatuk, vagy az adott beszédtémában egyet értenek.

- Felmerült-e bennetek, milyen benyomást tesztek másokra?

Nóra: - Hogyne, ez rendkívül fontos a magán életben is, de a munkában is. Vannak lányok, akiket megpillantanak, vagy pár szót beszélnek velük, és a vendég odébb áll. Van valami nonverbális  módszer, amiből rögtön kiderül, mi a helyzet e téren?

- Ó, hogyne...Az egyik legjobb, ha a kézfogós kivárós  megközelítést alkalmazzuk.

- És az hogy működik?

- Döntő jelentőségű a lábak megfigyelése. Én például bemutatkozásnál közel szoktam hajolni az illetőhöz, férfiasan kezet fogok vele, egyenesen a szemébe nézek, majd hátralépek. Figyelem, mi történik. Háromféle variáció lehet. Az első, hogy az illető a helyén marad. Ilyenkor azt tudatja velem önkéntelenül, hogy az a távolság ,ami kettőnk között most van, megfelelő a számára. Ha hátralép, és kicsit elfordul tőlem, ilyenkor tudom, hogy legszívesebben máshol lenne.

Nóra: - És ha közelebb jön?

- Akkor kedvel engem, kényelemben érzi magát mellettem. Amikor bemutatkoztam neked először, te hátraléptél kicsit.

 Nóra: - Emlékszel még rá? Nagyon zavarban voltam akkor, az első előadáson voltam akkor Zsuzsánál, és amikor megtudtam, hogy pszihológus vagy, úgy éreztem, mintha a lelkem pőrén állna előtted.-pironkodott Nóra.

- Igen, ezt rögtön láttam. Később azért más lett a testbeszéded…

- Nóra: Khm…-inkább ne rólam beszéljünk…

- Rendben, természetesen. Nem akartam, csak a példa kedvéért… Szóval, a lábak a testünk legőszintébb részei. Ez hasznos információ lehet bármilyen társadalmi közegben. Az emberek járása is sok mindenről árulkodik. Például ha hirtelen megváltozik valakinek a járása. Ez fontos nonverbális üzenet – ilyenkor valami a háttérben nem stimmel, valami jelentőségteljes dolog történt. A bűnözők például nem is sejtik, mi mindent elárulnak magukról. Sokszor indokolatlanul felgyorsítják a lépteiket, aztán meg céltalanul kirakatokat nézegetnek. A legtöbb ember konkrét úti céllal megy a dolgára, amíg a rablók, csövesek, drogárusok ,tolvajok testhelyzete és járása rapszodikus. Egészen addig, amíg le nem csapnak, nem tartanak sehová. Amikor egy ilyen ember közelébe kerülünk, elkezdünk feszengeni, mert a limbikus rendszerünk éppen azt próbálja megakadályozni, hogy mi legyünk az a bizonyos áldozat.

 Zsuzsa: -Akkor ha legközelebb nagyvárosban járok, figyelem az embereket.

- Bizony, jól teszed. Ha meglátsz valakit, aki látszólag cél nélkül sétál, majd hirtelen egyenesen felénk tart, jobb, ha résen leszünk. Ilyenkor megérezzük, mi fog történni, megéri a belső figyelmeztetésre hallgatni. Gyorsan odébb kell állnod ilyenkor Zsuzsa.

Nóra: - Az öltözködés elárul az emberekről valamit?

- Nos, igen. Mivel a szimbólumok is a nonverbális kommunikáció részei, valamennyi figyelmet az öltözködésnek, és a testünkön viselt ékszereknek is tulajdoníthatunk. Az öltözködés egyfajta jelzés, mennyire vagyunk megközelíthetőek. Például ha valaki nyakig begombolkozik, azzal azt üzeni, távolságtartó vagyok, hagyjatok békén. Az üzletemberek, politikusok azért járnak együtt olyan helyekre, ahol rövid ujjú pólóban és rövid nadrágban lehetnek egymás társaságában ,hogy véghezvigyék, amit öltönyben és nyakkendőben képtelenek lennének. Azáltal, hogy frontálisan megnyílnak,(vagyis levetik a kabátjukat) ,-mintegy azt üzenik: nyitott vagyok! Talán nem meglepő, hogy a nők ha bizonytalanok, idegesek, karjukat valahol a hasuk és a mellük alatt kulcsolják össze, vagy keresztbe tett karjukat a mellkasukra fonják a mellüket takarva. Tehát ha valaki óvni kezdi a felsőtestét, az biztos, hogy valamilyen módon feszélyezve érzi magát. A férfiak, ki tudja milyen oknál fogva sokkal észrevétlenebbül takarják a felsőtestüket. A karórájukkal játszadoznak, megigazítják az ingujjukat, a mandzsettájukkal bíbelődnek.

Nóra: - És a gyerekek?

Péter: - Ők is keresztbe szokták fonni a karjukat.

Minden gyereknek szüksége van szerető ölelésre ahhoz, hogy szeretetben és törődésben nőhessen fel, de sokszor egy felnőttnek is jólesik, ha átölelik.

 Nóra: - Én szeretem csak úgy megölelni az embereket, mert úgy érzem, hogy sokkal hatékonyabban ki tudom fejezni a törődésemet, és a szeretetemet, mintha szavakkal tenném.

- Van,,aki az intim szféra megsértésének tekinti ezt a gesztust. Manapság, amikor olyan jogállamban élünk, hogy egy ártatlan ölelés is szexuális zaklatásnak minősíthető, az ember jobban teszi, ha kétszer is meggondolja kit akar átölelni.

Péter: - Nagyon sok gyerek van kitéve bántalmazásnak, vagy szexuális zaklatásnak, és nagyon sok esetben ezekre nem derül fény. Pedig csak olvasni kell a jelekből. Ha mindannyian megtanulnánk alaposan megfigyelni a gyerekeket, sok mindent észrevennénk, és meg tudnánk akadályozni a továbbiakat. Minél többet tudunk elkötelezett felnőttként olyan hivalkodóan feltűnő jelekből, amelyek a bántalmazott gyerekeknél megfigyelhetőek, minél többször észrevesszük ezeket, annál nagyobb biztonságba n tudhatjuk a gyerekeinket. Hiszen mindannyian azt szeretnénk, hogy boldogan lengessék a karjukat, nem pedig azt, hogy félelmükben behúzzák.

Én: - Volt már bántalmazott gyerek, akin ezt te észrevetted?

Péter: - Testedzés gyanánt le szoktam járni az uszodába. Sok éve volt már ez, amikor ott feltűnt nekem egy kislány, aki bár élénknek és vidámnak mutatkozott, amint az anyja megjelent, azonnal behúzta a karját. Ezt a reakciót több napon át megfigyeltem. Figyeltem őket, ahogyan beszélgettek. Ahogy az anyja beszélt a kislányhoz, többnyire szigorú szavakat, és gúnyos hangnemet használt. Ahogyan hozzáért a kislányhoz, azt inkább durva  mozdulatokkal tette. Ez rossz érzést keltett bennem, de persze ez még önmagában nem bűncselekmény. Azután viszont észrevettem a karja felső részén zúzódásokat. Ez már felkeltette annyira az aggályomat ,hogy az uszoda személyzetét megkértem, hogy tartsák a szemüket a kislányon, mert a gyanúm szerint bántalmazásról van szó. Az alkalmazott azt mondta, hogy a gyermek kisegítő iskolába jár, és a koordinálatlan mozgás okozhatta a sérülést. Miután a gyermek épsége miatti aggodalmam nem talált visszhangra, elmentem egészen az igazgatóig, és elmagyaráztam neki, hogy az esés okozta sérülések soha nem a kar frontális részén keletkeznek, hanem a könyök, vagy a kar hátsó oldalán. Az sem volt véletlen, hogy a kislány, ahogy az anyja megjelenik, azonnal gépies mozdulatokra vált...Nagyon megkönnyebbültem, amikor megtudtam, hogy valamivel később, amikor mások is jelentettek pár dolgot ezzel kapcsolatban, a vezetőség értesítette a hatóságokat.

Nóra. - Jó lett volna, ha annak idején anyám is tudta volna…vagy ott lettél volna közelemben,hogy észre vegyed...

Péter: - Téged is…? Kicsoda? Anyád? Hisz úgy tudom, ő nevelte egy darabig a te lányodat is!

Nóra: - Nem, nem anyám...ő áldott jó lélek volt... Apám viszont…

Mindannyian Nórára néztünk. Ő lehajtotta a fejét.

Péter: - Nórát meg kell beszélnünk alaposabban.

Nóra: - Jó,...majd legközelebb…

Péter: Ezek alapján a következőket szeretném hangsúlyozni. Egyrészt..-mindenkinek megvan a saját története...Senki ne törjön pálcát más fölött, mert nem tudhatja, mi juttatta oda abba az élethelyzetbe ,amiben éppen van. Ha bárki közülünk,-szülő, tanár, iskolai portás,vagy csak egy valamilyen élethelyzetben lévő ember tanúja annak, hogy valamelyik gyerek hirtelen karmozdulatot tesz, vagy visszafogja a mozdulatait a szülei vagy más felnőttek közelében, a legkevesebb, amit meg kell tennie, hogy hogy komolyabb érdeklődést tanúsít a gyerek iránt,és folytatja a megfigyelést. A karmozgás beszüntetése limbikus eredetű megdermedéses válaszreakció,és a bántalmazott gyerekek esetében illetve a környezetbe való beolvadás érdekében a túlélés ösztönének egyik leggyakoribb megnyilvánulási formája...Nóra,legközelebb,ha felkészültél rá,beszélgethetünk...

Ez a téma azt hiszem megérdemli, hogy még többször is visszatérjünk rá, ezért majd több más alkalommal rátérünk, hogyan lehet olvasni a nonverbális jelekből. Köszönöm Péter, hogy ezeket az érdekes dolgokat megosztod velünk. 

Folytatjuk...