2018. máj 02.

A vetkőzés fontossága

írta: Angyal Vica
A vetkőzés fontossága

Az emberi kapcsolatokban többféle meztelenséget különböztetünk meg. Egyéjszakás kalandok esetén a levetkőzés nem több a bőr felfedésénél.

 30605391_l.jpg

Vágyaid olyanok, mint egy felbukkanó madárraj a házad felett. Elsuhannak. De ha fészket vernek az ereszed alatt, ott élnek, s ezért már te felelsz. Befogadtad őket!

Bár ez a fajta szex is izgató lehet, de ha sokáig csak ilyen kapcsolataid vannak, akkor kissé értéktelennek érzed majd magad, és szeretnél egy valamivel komolyabb kapcsolatot. Ekkor kezdesz el keresni egy olyan szeretőt, akivel egyszerre tudsz érzelmileg, és testileg is levetkőzni.

Figyeld meg, van egy pillanat, amikor te döntesz! Beleszeretni valakibe egy „pillanat műve”, de ebben a pillanatban te döntesz! És ugyanez van a megkívánásnál, a kísértéseknél, az első ciginél, narkónál, italnál, de még a dühbe gurulásnál is: belemenjek, vagy sem? Ez a másodperc a tied! Még szabad vagy. De ha már döntöttél: nem! Ha már „fészket vertek benned a vágyak s ott szaporodnak”, azért már felelsz. És amilyen könnyű belemenni, annyira nehéz kijönni. Hozzá szokni valamihez könnyebb, mint leszokni róla.

Az is lehet, hogy kezdettől fogva az lesz a célod, hogy amikor leveszed a ruháidat valaki előtt, az olyan meztelenséget képviseljen, ami egyszerre érzelmi, és testi természetű.

Beleszeretni könnyebb, mint szakítani. És házasodni is könnyebb, mint elválni. És gyerekre vágyni is könnyebb, mint megszülni és felnevelni. És indulatba jönni is könnyebb, mint megnyugodni, s a dühöd következményeit elviselni.

Mit tégy? Élj éberen! Bölcs a híres nóta kérdése: „Nekimenjek, ne menjek, a fekete szemednek?” Látod, még a dalszerzők is tudják. Hogy mielőtt „nekimenne”, még mondhatja, hogy „nem megyek.”

Mindig van egy tizedmásodperc, amikor bölcs vagy. Amikor még kezedben a sorsod. Használd ki! Ha látod, hogy jó: menj! Ha látod, hogy nem jó: állj, egy lépést se tovább!

 

A vetkőzés, mint olyan

 

Vannak emberek, akik számára a szerelmük előtt való levetkőzés körülbelül olyan természetes, mint meginni egy pohár vizet, míg másoknak a vetkőzés szorongással, és szégyenérzettel jár együtt.

Még olyanok is vannak, akik képesek úgy bebújni az ágyba, hogy a kedvesük nem is látta, ahogy levetkőznek. Ez talán segít megérteni, hogy mennyre fontos a vetkőzés folyamata és hogy milyen sokan érezzük magunkat sebezhetőnek a testünk miatt. Sokaknak a meztelenség puszta említése is elég ahhoz, hogy fészkelődni kezdjen, a csupasz ágyék bemutatása pedig felháborodást vált ki belőlük. Emellett persze nagyon is érdeklődünk a meztelenség iránt, figyeld csak meg, mennyi reklám és kép szól társadalmunkban a bujaság tombolásáról. Talán megtanultuk, hogy csak így tudjuk feldolgozni társadalmunk zavaros üzeneteit ,mert a meztelenséghez közeli képek jobban felizgatnak bennünket, mint maga a meztelenség.

 

A vetkőzés háttere

 

Ha te, és a kedvesed egyre inkább a testi kapcsolat felé haladtok, akkor jól teszed, ha átgondolod azokat a lehetőségeket, amelyeket a vetkőzés rejt. Mennyi őszinteség, és bizalom rejtőzik a közös meztelenségben ,ami nagyon ritkán manifesztálódik, ha a ruháitok levételének egyetlen célja az, hogy közösülhessetek. Így rászoktathatod magad arra, hogy milyen is az a testi viszony, mely nem csupán a ruháitoknál kezdődik. Így például a férfi megtanulhatja, hogyan tartsa péniszét a nő puha, meztelen bőrén anélkül, hogy arra gondolna, hogy azt most használnia kéne.

 

Csupasz logika

 

Ha úgy érzed, hogy a kapcsolatotok megérett a beteljesülésre, elkezdhetsz keresni megfelelő helyet, és időpontot a közös vetkőzés gyakorlására. Vannak olyan párok ,akik élvezik egymást vetkőztetni ,míg másoknál a játék a saját ruhák levetéséből áll-a vetkőzős póker, vagy egy játékos vetélkedő keretében. Néha a vetkőzés teljesen természetes követelmény ,például a nudista strandon ,vagy egy szaunában,de vannak olyan párok,akik azt élvezik, ha táncolás közben lassan vetkőztetik egymást. Ha ki akarod próbálni ezt a módszert, mindenképpen tarts magadnál valamilyen antibébi cuccot arra az esetre, ha netalán elragadna benneteket a hév ,és azon kapnátok magatokat, hogy csak úgy nyomjátok a polkát. Fokozza az élvezetet, ha az egyik szerelmes beköti a társa szemét, mielőtt levetkőztetné.

Néha célhoz vezet, ha elmondod a másiknak ,mi az ,amit szeretsz a saját testedben, és mi az,amit nem. A nők általában azon aggódnak, hogy a fenekük túl nagy, vagy a melleik túl nagyok, vagy éppen túl kicsik. A srácokat leggyakrabban az aggasztja, hogy vajon elég jól lógnak-e, vagy esetleg túlságosan is lógnak a zacskói. Ha kibeszéled magadból az aggályaidat, sokkal jobban fogod érezni magad. De ha mégsem ,akkor lehet, hogy a kapcsolatotok nem az igazi. A felengedni képtelen pároknak azt javaslom, kezdjék teljes sötétségben. Ezután kezdjék el egymás testét egy kis elemlámpával pásztázni -tudod azzal a kisebb fajtával, ami éppen annyi fotont bocsát ki, amennyi egy ujjbegynyi területet világít be. Ez mókás játék lehet, ami mindenféle fantáziálásba torkollhat ,és segít leküzdeni az azonnali meztelenség miatt érzett aggodalmat. Egy másik módszer a szégyenlős emberek számára a meztelenségérzet leküzdésére az, hogy felvesznek egy szexis, vagy mókás topot, vagy pólót, de azon kívül semmi mást. Vagy ki lehet próbálni a selyem boxert is...

Szólj hozzá

vágy pillanat vetkőzés szeretkezés